Bevallom töredelmesen ez a poszt 2 hete készül. De ezt is csak onnan tudom, hogy az Instagramomra feltöltöttem a hozzávaló spárgáról egy képet! De most is gyorsan írok, mert Albert (kisfiam 2,5 éves) nem rég aludt el, Lotti (kislányom 1 hónapos) még nem kelt fel.
Szóval én imádom a spárgát. Jöhet bármilyen formában. Sajnos a családom többi tagja olyan mennyiségben, amiben szívem szerint én fogyasztanám, nem vevő rá. Bár igazi fegyvertény, hogy büdöset lehet tőle pisilni. :)
Na de vissza a recepthez. Szóval épp kiszabadultam egyedül a Fény utcai piacra, amikor egy bácsinál megláttam, ezt a szép zöld színű spárgát. Megvettem, de akkor még nem tudtam mi készül majd belőle. Aztán egyik ebédre, saját magamnak ezt az isteni tésztát készítettem. Hozzá a húsos szalonna pedig a legújabb kedvenc helyemről a Malacod van-ból van. Az adja a lelkét, azt az isteni, kicsit sós, kicsit füstös ízét!
Spárgás, spenótos tésztasaláta, buggyantott tojással
Elkészítési idő: 15 perc
Hozzávalók (2 személyre):
- 1 csomag zöld spárga
- 10 dkg bébispenót (előre mosott, mert azzal időt spórolhatunk)
- 15 dkg tagliatelle
- 5 dkg húsos szalonna
- 2 tojás
Szükség eszközök:
- lábas
- tésztaszűrő
- serpenyő
- fakanál
- vágódeszka
- kés
- salátástál
- kisebb lábas
- szűrőkanál
Elkészítés:
1. A tésztának felteszek egy edényben vizet forrni.
2. A húsos szalonnát csíkokra vágom, és egy serpenyőben elkezdem pirítani. Közben megmosom a spárgát, és 2-3 cm-es darabokra vágom. A szalonnához adom, és lefedve pár percig párolom.
3. Közben a tésztát beledobom a vízbe főni, és elkészítem a buggyantott tojást (ahogy azt Mautner Zsófitól tanultam). Ehhez egy lábasban, amiben majd a két tojás egymás mellett elfér, vizet forralok. Majd leveszem a hőfokot, hogy a víz egyáltalán ne lobogjon, a felülete éppen csak gyöngyözzön. A tojásokat feltöröm egy-egy kis csészébe, majd óvatosan, közelről, közvetlenül a vízbe öntöm. 3 perc után egy szűrőkanál segítségével emeld ki.
4. Mikor a tészta elkészült leszűröm, hozzáadom a szalonnás spárgához, ráöntöm a bébi spenótot, jó alaposan összekeverem, és elzárom alatta a tüzet.
5. Tálaláskor a tészta tetejére teszem a buggyantott tojást. Mikor kettévágom, akkor ráfolyik a krémes sárgája, amitől higgyétek el mennyei lesz. Sőt inkább kóstoljátok meg!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.