Blogger reggeli az Émile-ben - 5 hozzávaló

5 hozzávaló

Kosarad:
Blogger reggeli az Émile-ben 1 komment

Blogger reggeli az Émile-ben

By: szabojucus 2017. február 15.

blogger-reggeli-emile_2.jpg

Néha mindenkinek meg kellene tennie magáért, hogy egy hétköznapon, nem rohanva reggelizik olyanokkal, akikkel jól érzi magát. Ehhez persze szükség lesz még egy olyan nyugalmas és gyönyörű helyre, mint az Émile, ahol csupa finomságból lehet válogatni!

Az első 5 hozzávalós blogger reggelink olyan jól sikerült, hogy meg kellett ismételnünk! Mivel közben a létszám is nőtt, így kinőttük a konyhámat és "kénytelenek" voltunk külsős helyszín után nézni. Olyan helyet kerestünk, ahol nyugodtan reggelizhetünk, finomakat ehetünk és jókat beszélgethetünk! A budai Émile pont ilyen.

Két hete, szerdán gyűltünk össze a lányokkal, Dórival - PandArte, Judittal - Gasztro PR, Mariann-nal - BazsalikomsKert, Nórival - AppleHeart Photography  és Zipy-vel - PersonalShopper. Aznap reggel épp ónos eső esett, úgyhogy gyors telefonok után, meggyőztük egymást, hogy pont ilyen időben érdemeljük meg igazán, hogy nyugodtan reggelizzünk.

blogger-reggeli-emile_4.jpg

Azt gondolom már tudjátok, hogy mindegyikünk imád reggelizni. De az ott derült ki számunkra is, hogy megszállottan kutatjuk az olyan helyeket, ahol finom Eggs benedict tudunk enni. Ha ti is szeretitek, vagy még nem kóstoltátok, akkor itt ki kell próbálnotok!

blogger-reggeli-emile_3.jpg

De isteni volt a Tálban sült tojás, a kolbászos gombaraguval és parajjal is!

blogger-reggeli-emile_1.jpg

Na és persze az édességeket sem hagytuk ki. Talkedli, azaz fánkocskák szilva pürével, Friss gyümölcstál, és isteni sütemények a saját cukrászatukból. A lényeg, hogy éhesen menjetek, és ebédet se tervezzetek utána! :D

blogger-reggeli-emile_12.jpg

Egy ilyen hétköznapi, pihenős brunch csomó inspirációt adhat, feltölt! Velünk is ez történt!
Ezért mit szólnátok hozzá, ha egy kicsit Nektek is átadnánk ebből a hangulatból! Figyeljétek az oldalainkat, mert valami készülünk!

Addig is kis kedvcsinálónak beszéljenek helyettem még a képek!

Puszi:

Jucus

Helyszín: Émile, 1026 Budapest, Orló utca 1.
Fotó: Vass Nóra, AppleHeart Photography

blogger-reggeli-emile_15.jpg

blogger-reggeli-emile_13.jpg

blogger-reggeli-emile_10.jpg

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://5hozzavalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3012176884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros András69 2017.02.21. 14:14:46

Remek <a href="http://dbweb.hu">cikk</a> és remek képek! Köszönöm a cikket, várom a folytatást!
süti beállítások módosítása