Popey is ezt ette, és szerintem is kevés jobb dolog van a spenótnál! Én mindenhogyan imádom. Főzelékként, tésztával, tojással, hússal, sokféle módon próbáltam már, de kukoricadarával még csak most. Fel is került a repertoár, mert az édes krémes puliszka még jobban kihozza a spenót a finom zöld ízét. Fokhagymával és sok-sok sajttal pedig kihagyhatatlan!
Spenótos puliszka
Elkészítés idő: 15 perc
Hozzávalók (2 személyre):
- 0,5 dl kukoricadara
- 5 dkg vaj
- 10 dkg spenót
- 2 nagy gerezd fokhagyma
- 10 dkg sajt
Szükséges eszközök
- nagy lyukú sajtreszelő
- zöldségmosó
- vágódeszka
- kés
- serpenyő tetővel
- fakanál
- kis lyukú reszelő
- lábas
- habverő
Elkészítés:
1. A sajtot reszeljük le a nagy lyukú reszelőn és tegyük félre.
2. A spenótot mossuk meg, majd vizesen vágjuk vékony csíkokra. (Amennyi víz rajta marad épp elég lesz ahhoz, hogy megpárolódjon.)
3. A fokhagymát pucoljuk meg, és a kis lyukú reszelőn reszeljük le.
4. A serpenyőben a vaj felén kezdjük el pirítani a fokhagymát. Amikor már finom az illata, tegyük a serpenyőbe a kicsit vizes spenótot, fedjük le, és kis lángon pároljuk 5 percig.
5. Közben a lábasban forraljunk fel 3,5 dl vizet, öntsük hozzá a kukoricadarát és habverővel folyamatosan keverjük. Ha besűrűsödött, rottyant egyet, és van egy kis édeskés illata, vegyük le a tűzről. Keverjük bele a vaj másik felét, és picit sózzuk meg. Keverjük bele a spenótot és a sajt 2/3-át is. Majd még melegen tálaljuk a maradék sajttal megszórva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.