A polenta számomra már önmagában is isteni étel, de egy kis vajjal krémesítve és pirított, kakukkfűves gombával tálalva ellenállhatatlan.
2020. március 8-án debütált az 5 hozzávalós gasztropercek az Élet-Formában, a FEM3 vasárnap esténként futó életmód magazinjában. Az első adásban Brokkilikrémes gnocchit készítettem, a másodikban Fitness fasírtgolyókat, a harmadik adásban Tojáslepény bazsalikommal, ez pedig már az ötödik adás receptje (a teljes adást a recept alatt vissza, tudjátok nézni!)
Ha tetszik ez a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook és Instagram vagy a Pinterest segítségével is!
Krémes polenta pirított gombával
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók (4 személyre):
- 35 dkg friss gomba
- 20 dkg kukoricadara
- 8 dkg vaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál kakukkfű
Szükséges eszközök:
- vágódeszka
- kés
- serpenyő
- fakanál
- lábas
Elkészítés:
1. A gombát mossuk meg majd vágjuk cikkekre. A fokhagymát pucoljuk meg és szeleteljük fel vékonyan,.
2. Forraljuk fel fél liter vizet, tegyünk bele egy kevés sót majd öntsük bele a kukoricadarát. Kis lángon, időnként megkeverve főzzük belőle sűrű kását.
3. A serpenyőben olvasszuk fel a vaj felét. Tegyük bele a fokhagymát, pirítsuk egy kicsit magában, majd adjuk hozzá a gombát. Amint egy kis színt kapott a gomba mehet hozzá a kakukkfű is. Keverjük ezzel is párat, amíg finom illata nem lesz majd vegyük le a tűzről.
4. A közben elkészült polentát is vegyük le a tűzről és keverjük el benne a maradék vajat.
5. Tálaláskor halmozzuk a krémes polenta tetejére a gombát.
KÖNYVAJÁNLÓ
Szeretnéd teli hassal indítani a reggeleket? 5 hozzávalós reggelik könyvemből megtudhatod hogyan.
Esténként nem akarsz órákon át főzni, mégis meleg vacsorát ennél? 5 hozzávalós vacsorák könyvemben biztosan találsz kedvedre valót!
Az 5 hozzávalós gasztroperceket itt visszanézhetitek, ha lemaradtatok róla:
Ha pedig elkészítettétek, akkor várom a social média (insta, fb) felületeimen #5hozzavalosgasztropercek hashtaggel a megosztást! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.